Dent'art Studio

Menu
Dent'art
Studio
Filozófia

A fogászat egy komplex, több szakterületből álló orvostudomány-ág, magas standardokkal. A teljes rágóapparátus, az állcsontok, a szájüreg, kemény- és lágyszövetek, nyálmirigyek, idegek és izmok elváltozásaival foglalkozik, ezen belül prevenciós ellátás, diagnosztizálás és rehabilitáció is a feladatköre. A fogorvosi diploma megszerzése feljogosítja a tulajdonosát arra, hogy bármelyik szakterületen tevékenykedjen szakvizsga nélkül is.

 Nemcsak önmagában a szakma, hanem a külön-külön a szakterületek is olyan ütemű dinamikus fejlődésen mennek keresztül, olyan technológiai és tudományos újdonságok jelennek meg, hogy képtelenség ezekben mind naprakésznek lenni. Ezért követendő a nyugat-európai modell, ahol igen komolyan veszik a szakterületek elkülönülését és nem jellemző a más szakterületeken való garázdálkodás. Sajnos Kelet-Európában még mindig elég nagy teret hódít a “mixfight dentistry”.

A fogorvosi munka során, a legritkább esetben találkozunk olyan pácienssel, akinek csak egy szakterületet érint a problémája. Ha mégis ilyent látunk, érdemes még egyszer végiggondolni az esetet, hogy nem arról van-e szó, hogy figyelmen kívül hagytunk valamit. Amennyiben ténylegesen körültekintően diagnosztizáltunk és csak jól körülhatárolható problémát találtunk, akkor mind a páciensnek mind a fogorvosnak könnyű dolga van. Az esetek igen nagy százalékában azonban a panaszok mögött összetett fogászati probléma áll. A korrekt diagnosztizálás és kezelési terv előre vetíti az interdiszciplináris kezelést, vagyis a csapatmunkát. Ezekben a helyzetekben a fogorvos nemcsak a fogtechnikussal kollaborál, hanem más szakorvos kollégákkal is. Egy ilyen jellegű csapatmunkának a célja, hogy a páciens panaszának hátterében álló különböző okok feltárásra kerüljenek és a legmagasabb színvonalon legyenek kezelve.

A fogorvosok, akik hisznek a team munkában igyekeznek az általuk ismert legjobb szakorvos kollégához irányítani a pácienseket. Általában ezek már jól bejáratott betegutak és hosszú évek kollaborációja biztosítja a sikerességet. A kiemelt szaktudás mellett nem elhanyagolható előny a rendelkezésre álló infrastruktúra sem. Egy adott szakterület kiemelt képviselője által működtetett rendelő biztosan rendelkezik minden olyan korszerű készülékkel, felszereléssel, technológiával, ami lehetővé teszi a legkorszerűbb ellátást.

A gyógyítás lényege, hogy a páciens és a páciens érdekei az elsők! Ne kössünk kompromisszumot semmi vélt vagy valós félelem miatt, mert az a pácienst károsítja direkt módon és visszahat a szakmai presztízsünkre, hitelességünkre hosszú távon. Mi minden páciensünket interdiszciplináris szemlélettel kezeljük, nagyon szoros kapcsolatot építettünk ki- és ápolunk más szakterületen dolgozó kollégákkal, így tudunk gördülékenyen együttműködni a pácienseink érdekében, ha kell.